Ma egy fontos napnak nézek elébe. Évek óta már nem volt semmi, ami mosolyt csal az arcomra most azonban. Eljött ez is mivel indulok az utolsó vizsgám megírására. Igen végre leérettségizek. Ennek azonban van árny oldala is. Mikor a tragédia után nem voltam hajlandó emberek közzé menni itt találtam meg ön magam itt éreztem, hogy biztonságba vagyok, és most pedig el kell mennem, mert vége az itteni tanulmányaimnak. Azóta nőtt a tudásom, de az nem változott, hogy még most sem vagyok az a nagy társaságkedvelő ember. Sőt egy embert sem tudok a közelembe engedni, hogy bizalmasan tudjak vele beszélgetni, mert félek, hogy őt is elveszítem.  Ahogy a szüleimet és a bátyámat. Szóval van okom az örömre – még ha kicsi is – mivel talán kezdek jobban lenni a sok fájdalom után.

A vizsga mindig a főépületben van, de most a melléképületben volt mivel vendégeket fogadott a suli így hátuk parkoltam le a melléképület mellet. Nem volt hosszú az út, de nem is volt épp jó mivel a gyomrokban lévő csomó egyre jobban nőtt, amit közélettem a vizsga terem felé.

Csak öten voltak a teremben, mert csak énnyien jutottunk idáig a többi 10 ember megbukott.

A vizsga, ahogy sejtetem nem volt piskóta, de 3 óra múlva nem volt már a gyomromban a görcs így nyugodtan battyogtam az ebédlő felé, hogy a megebédeljek.

Épp egy bokor mellet mentem el ahol a túloldalon jó nagy asztali társaság beszélgette mikor megütötte valami a fül és abban a pillanatban lefagytam.

-              Lili nincs kedved át jönni hozzám mozizni egyet ma? – kérdezte Samuel

-              Igen, de nem fog baj lenni belőle a barátnődnél? – kérdezte vissza

Megcsóválta a fejét és csókot nyomott a Lili nevű lánynak szájára ö pedig mosolyogva sétált el.

-              Úgyis csak egy lány a sok közül, akit meg kaphatnák, de nem akarja, akkor én meg nem várok rá. – súgta maga elé Samuel

Engem meg a szédelgés kerülgettet mivel Samuel Woods nem más volt mind az én batárom. A baleset előtt jöttünk össze ő volt a támaszom és most hallottam, hogy épp megcsalni készül. Kisétáltam a bokor mögül még mindig imbolyogva a dühtől, de meg álltam mögötte.

-              Szóval csak egy lány vagyok a sok közül, akit mag kaphatsz? – szegeztem neki a késést tébolyult dühvel.

Felugrott ilyeztében és szabadkozni kezdett.

-              Nem, nem dehogy is… csak tudod… nem gondoltam komolyan. – nyújtotta a kezét, hogy megöleljen, de én már csak az elmosódott fákat láttam és éreztem, hogy egyre közeledik a talaj, de nem estem össze mivel egy erős kézhátúról megfogott.

A fájdalom és a csalódás letablózott, hogy voltam képes őt szeretni miért nem vettem észre milyen valójában. Nem kellet volna benne sem bíznom, ahogy másban sem a baleset után hisz tudhattam volna, hogy ő is csak egy összetört lányt lát mind más, akit sajnálni és kihasználni lehet.

Ezek után elvesztetem az idő érzéket nem tudtam milyen nap van és mióta voltam eszméletlen. Hideg kezeket éreztem a csuklóm belsején és hangokat mellőlem.

-              Stabilizálod ott az állapota és most már jól lesz nagy stressz érhette és ezért ájult el. – mondta egy lány hang.

-              Köszönöm Carlisle – felelte a másik oldalamon egy újabb hang

-              Tudod, hogy rám mindig számíthatsz Anthony

A két idegen hang elhalkult mivel elhagyták a helyiséget és én megint az öntudatlanságba süllyedtem.

 

 

/Anthony/

 

Az iskolába érettségi volt így nem kellet csak az utolsó három órámra bemenni. Örültem neki mivel volt legalább egy kis időm a húgom ajándékét megvenni. Ahogy elindultam, hogy találjak, neki valami jó ajándékot mivel fogalmam sem volt mit vehetnék neki mikor mindene meg van. Így csak köröztem a városba a boltok között hát, ha találok neki valami jót. Már úgy voltam, vele hogy visszafordulok, és üres kézzel megyek haza, de végül rátaláltam egy boltra ahol egy aranyos kis plüss őzikét találtam. Ez pont alkalmas lesz. Bementem a boltba és azonnal meg is vettem. Visszamentem a kocsimhoz és elindultam vissza a házunkba hogy segítsek még a buli előtt anyának és Alice néninek. 20 perc autókázás után haza is értem. Már nagyon jól nézet ki kívülről a ház, de bent még varázslatosában nézhetett ki. Másodperceken belül meg is csodálhattam a műveket, ami anya és Alice néni csinált a házbelsejével. Minden bútor eltűnt és így a lakás közepén egy nagy üresség volt biztosan az esti bulira.

-              Anya, Alice néni merre vagytok? – kérdeztem mivel éreztem az illatuk a házban.

-              Ide fen, vagyunk fiam – halottam meg anya hangját a húgom szobájából.

Gyorsan felsuhantam.

-              Sziasztok meg jöttem és én is az ajándékokhoz csatolnám az enyémet is. – mutattam fel a kis őzikét.

-              Persze máris becsomagolom, és máris teljed lesz az ajándék halmaz. – örvendezett Alice néni

Anya csak szó nélkül áll és nézte, ahogy ki siet a legjobb barátnője.

-              Anya jól vagy? – léptem mellé és megráztam egy kicsit.

-              Persze csak megilletődtem, hogy már milyen nagyok vagytok.

-              Anya min mindig a te kicsikéid leszünk, amíg világ a világ. – öleltem át és puszit nyomtam az arcára.

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Sötétségből a fénybe - © 2008 - 2024 - sotetbol-a-fenybe.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat